Újszülött fotózás
A legkedvesebb része a munkámnak. Ez az a kor, ami bár igen rövid ideig tart, de mégis annyi egyedülálló és bájos jellemzője van: a pici kis lábak és kezecskék, a babahajuk, a kis szőrpihés testük, az alvás közbeni szuszogások, és sorolhatnám. És közben minden baba más és más. Ezért is szeretem annyira megörökíteni őket.
Az újszülött babákat 7-10 napos korukban a legjobb fotózni, ekkor még mélyen alszanak, nem riadnak fel a zajokra (és a fényképezőgépem kattogására) és viszonylag könnyen lehet őket a különböző pózokba helyezni. Korababák esetén ez az idő kicsit kitolódhat. (Természetesen később is lehetőség van még újszülött fotózásra, de minél későbbi az időpont a születéshez képest, annál nehezebb az altatás, a picik már érzékenyebbek a zajokra).
A fotózás helyszínére két opció van. Az egyik a ti otthonotok, a másik a stúdióm. Mindkét verziónak megvannak az előnyei.
Az otthonfotózás kényelmes, a babát nem kell kimozdítani az otthon melegéből, a fotózás a számára már kicsit ismerős helyszínen történik.
A stúdióban viszont a fények olyanok, amilyeneket szeretnénk, illetve minden kellék kéznél van.
Természetesen a háznál történő fotózás esetében is jópár kelléket viszek magammal, ezekről fotózás előtt egyeztethetünk is. Ebben az esetben lehetőség kell legyen arra, hogy a pici fotózásának helyszínét (általában a legvilágosabb szoba) jó melegre lehessen fűteni.
Ez a lehetőség kedvező lehet azoknak is, akik nem Szolnok vonzáskörzetéből valók, mivel kiszállási díj ellenében az egész ország területén elérhető vagyok.
Az újszülött fotózás időtartamát nem lehet előre meghatározni, leginkább attól függ, hogy a picit milyen gyorsan tudjuk elaltatni. Ez a fotózás egy igazi türelemjáték, de igyekszünk mindent a kicsihez igazítani, etetésre, sírós baba esetén összebújós vigasztalásra mindig van idő.
|